Kombinált babakocsi ismérvéi

Bátran mondhatjuk ki, hogy az utóbbi évek legnépszerűbb babakocsija lett a kombinált modell. A legtöbb szülő ugyanis már nem vesz egy mély és egy sport babakocsit, hanem a kombináltat választ. Ez a modell olyan alvázból készül, amelyen elhelyezhető egy mély kosár és egy ülés is, így csecsemőkortól egészen kisiskolás korig használható, sőt könnyen igazodik a gyerek aktuális súlyához is. Azonban, hogy ne legyünk elfogultak a kombinált babakocsit illetően az előnyeit és a hátrányait is fel kell mérjük. Kezdjük a hátrányokkal, első sorban a nagy súly és a kis teher számít hátránynak. További hátránya, hogy gyengébb a felfüggesztése annak ellenére, hogy hasonlít a klasszikus mély babakocsi modellekhez. A gyengébb felfüggesztés miatt a babát nem lehet elringatni ebben a típusú babakocsiban.

Sok anyuka próbálkozott már a ringatással, mégpedig úgy, hogy oldalra hintáztatta a kocsit, de azzal a kocsi szerkezete szenvedett károkat. Mindezekkel a hátrányokkal ellentétben mégis a fő előnye a sokoldalúság és a hosszú távú használhatóság. A további előnyei pedig, hogy nem szükséges két babakocsit vásárolni, erre lényegében a nevében szereplő kombinált jelző is utal. És ami még hasznos lehet, hogy ezek a modellek kiegészítőként tartalmaznak autós ülést is. Lényegében egy összegért három hasznos kellék szerezhető be a kisbaba számára. Végszóként elmondható az is, hogy a babakocsik értékelése és minősítése többnyire szubjektív, hiszen az, hogy milyen a számunkra ideális babakocsi sokban függ a vásárlási szokásainktól, szükségleteinktől és nem feltétlenül a paraméterektől.