A LED izzó annak kell, akinél nem mindegy az áramszámla!

led izzó
led izzó
led izzó
led izzó

Hogy az ember mára már rájött arra, hogy egy elektronikai eszköz, berendezés, megoldás esetében bizony azt sem árt megnéznie, hogy mekkora fogyasztással lehet számolni, nos, ahhoz évtizedek kellettek. Mára azonban eljutottunk odáig, hogy már ez is számít. Egy LED izzó esetében fontos az, hogy nagyon alacsony fogyasztással lehet számolni. Itt tájékozódhat: https://ipari-led.hu/ledizzo A LED izzó ugyanis teljesen más elven működik, mint egy hagyományos égő, melyben a Wolfram-szál felizzása miatt keletkezik fényesség, ami aztán mindent be tud világítani. A LED izzó kapcsán ugyanis nem keletkezik a hőleadásból fakadó jelentős veszteség! Aki próbált már meg kicsavarni olyan égőt, mely már működött egy ideje, az tudja, hogy az bizony nem veszélytelen mulatság! A LED esetében nyugodt szívvel oda lehet nyúlni – akár órák hosszat tartó üzemelési idő után is, mert nem kell égési sérülésekkel számolni. Emellett az élettartam is a LED-es izzók mellett szól, hiszen azokat üzemórák ezreit követően sem kell még cserélni; mindez a sima égőkről nem mondható el, azokban a Wolfram-szál ugyanis csak kevés ideig bírja a strapát. (De még az energiatakarékos égőknél is lényegesen rosszabb mutatókkal kell ezen a téren számolni.)