Nagyszerű megoldás az Apple Airpods

Apple Airpods
Apple Airpods

Azt mondják, hogy a jótól lopni nem szégyen. Valószínűleg annak idején az Apple sem gondolta volna, hogy az Apple Airpods megjelenését követően hány hasonló termék kerül majd a piacra a különböző gyártóktól. Ez volt az első olyan cég, ami kihagyta a jack aljzatot a készülékeiből.

Azt gondolhatnánk, hogy milyen buta marketingstratégia ez, hiszen így sok zenekedvelő elpártól majd a gyártótól. Cserébe viszont a piacra dobták az Apple Airpods-ot, egy addig még soha nem látott koncepciót, amit sikerült megvalósítaniuk.

A teljesen vezeték nélküli „in ear“ fülhallgatóba azonnal beleszerettek a felhasználók, hiszen egy jól átgondolt terméket kaptak, amihez egy okos kis tárolóegység is jár. A fehér kapszulában nemcsak tárolhatjuk, hanem tölthetjük is.

Úgy működik, mint egy mini, hordozható akkumulátor, ami teljes mértékben az Apple Airpods-ra van szabva. A hangzást illetően is teljesen elégedettek lehetünk. Az ergonomikus kialakítás, pedig kényelmessé teszi az Apple Airpods használatát. A látszat ellenére, sportolás közben sem esik ki a fülünkből.