Remek dekorációs elem a házi áldás

házi áldás
Házi áldás

Az emberek hite nagyon fontos, főleg amikor vészterhes idők járnak. Természetesen ez sokkal gyakoribb volt a néhány 100 évvel ezelőtti időkben, mint mostanában, de ettől eltekintve, sohasem árt az óvatosság és a biztonságra való törekvés. A vallás kiemelte szerepet játszik sokak mindennapjaiban, így nem meglepő, ha gyakran ennek jegyében is találkozhatunk néhány igen egyedi népművészeti alkotással, amilyen többek között a házi áldás.

A jól ismert szöveg, ami így szól: „Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke, hol béke, ott áldás, hol áldás, ott Isten, hol Isten, ott szükség nincsen.” jóformán minden otthonban fellelhető valamilyen formában. Gyakran porcelánedények oldalán, hímzett formában, faalapra nyomtatva, gravírozva jelenik meg.

A házi áldás a barokk korra nyúlik vissza, amikor eleinte csak a polgári otthonokban függesztették ki, majd lassan elterjedt az a parasztházakban is. Ahogy teltek-múltak az évtizedek, számtalan új formát öltött a házi áldás, de az alapja és a mondanivalója természetesen nem változott. Érdemes olyan helyre kifüggeszteni, ahol napi rendszerességgel látjuk és egyúttal megfogadjuk az intelmeit.

A szeretet az egyik legerősebb érzés, amit táplálva elérhetjük azt a boldog életet, amire mindig is vágytunk. Amennyiben csak a díszítés kedvéért akarjuk megjeleníteni, úgy saját magunk is elkészíthetjük azt, egyedi igényekre szabva. Bár a házi áldás szövegén nincs miért módosítani, ezért olyan formában kerülhet megjelenítésre, ami teljesen az újdonság erejével hat. Mozgassuk meg tehát a kreativitásunkat, amihez az otthonszuletik.hu oldalon kapunk kiváló ötleteket!